Hírlevél

Megtekintés a böngészőben
 
 
 
 
Kedves Testvérek!


A COVID-19 járvány valós veszélyeire figyelmeztet az alábbi írás,
amely egy adventista lapban jelent meg.
A vírus jelenlétének komolyan vétele gyülekezeteinkben
rendkívül fontos lehet a következő napokban.

Testvéri üdvözlettel:
Kommunikációs Osztály
 
 
 
 
 
Közel 200 halott: a COVID-19 pusztítása a New York-i belvárosi hetednapi adventista gyülekezetekben 
(írta: Alva James-Johnson)

 

Az Észak-Bronx-i Hetednapi Adventista Gyülekezet, a Greater New York Egyházterület egy 1300 taggal rendelkező közösségének lelkésze, Dedrick Blue már január végén észlelte a baljós előjeleket. A koronavírus gyorsan terjedt Kínában, amivel a nemzetközi figyelem középpontjába került; azt azonban sohasem gondolta volna, hogy ilyen pusztítást fog végezni az ő gyülekezetében. 

„Már mondogattam néhány dolgot embereknek,” mondta a járvány korai időszakára reagálva. „Akkor még minden rendben volt az Egyesült Államokban.”

Az volt egészen március elejéig, amikor a Nemzeti Gárda megérkezett a közeli Westchester megyébe, hogy segítsenek féken tartani a vírust, ami már a helyi városrészeken söpört végig. Ahogy a halálos áldozatok száma nőni kezdett, gyülekezetek százai szüntették be az istentiszteleti alkalmaikat. Egy héttel később az egyház bezárta kapuit az állami iránymutatásnak megfelelően.

Röviddel ezután a gyülekezet elkezdte elveszíteni tagjait a COVID-19 miatt, köztük a szeretett első presbitert, Id. Maurice Ojwangot, aki egy 50-es éveiben járó, a Greater New York Egyházterület Végrehajtó Bizottságában szolgáló férfi volt. Blue elmondása szerint Ojwang, a kenyai bevándorló, aki sikeres életet élt az Egyesült Államokban, részt vett az utolsó személyes jelenléttel történő istentiszteleti alkalmon március 8-án, és csatlakozott a csoporthoz az első Zoom-os alkalmon is március 15-én. Nagyjából öt héttel később elhunyt. 

„Nagyon erős, nagyon egészséges, nagyon eleven ember volt,” mondta Blue, akinek gyülekezetében a vírus legalább két másik ember életét követelte, és nagyjából 23 másik tagot fertőzött meg, nem beszélve arról a két tucat tagról, akik a közösséghez nem tartozó szeretteiket veszítették el.

„Semmilyen alapbetegsége nem volt, ami miatt hajlamosabb lett volna rá,” folytatta Blue Ojwangról, aki egy feleséget és két felnőtt gyermeket hagyott maga után. „Egyik nap mégis levertséget érzett, majd a levertségből láz lett. Lélegezni képesen ment be a kórházba, és lélegeztetőgépen végezte… (Levették a lélegeztetőgépről), és ekkor ment el. Elég megrázó volt a gyülekezet számára.” 

Az emelkedő halálozás

G. Earl Knight, az Atlantic Unió elnöke, melynek területén található New York belvárosi része. Állítása szerint Ojwang egyike annak a „közel 200” adventista gyülekezeti tagnak az unióban, akik életüket vesztették a halálos vírusban június elején. Az esetek 90 %-a az Northeastern és a Greater New York Egyházterületeken történt. A lelkészek és az egyházterületi vezetők azokon a területeken abban reménykednek, hogy megtarthatják a temetési istentiszteleteket, hogy leróhassák tiszteletüket elvesztett tagjaik felé, a távolságtartási szabályok betartása mellett. 

„A nagy népsűrűség miatt New York belvárosában, valamint a demográfiai mutatóink miatt mi szenvedtük meg legjobban a koronavírus hatását a divíziónkban,” mondta Knight. „…Vesztettünk el időseket, de láttunk középkorúakat és fiatalabbakat is meghalni. A vírus nem válogat. Az idősebbek fogékonyabbak – ezt belátjuk – azonban a fiatalabbak, akik elkapják, szintén nem immunisak rá. Talán egy kicsit ellenállóbbak a vírussal szemben, de néhányan közülük is meghaltak. 

„Igazából jóval több, mint ezer fertőzöttünk volt,” folytatta. „New York volt a koronavírus epicentruma az Egyesült Államokban. Teljesen megbénította a gyülekezeteink tevékenységét az egész unióban.”

Az Atlantic Unió, amely Dél Lancasterben, Massachusetts-ben található, hat egyházterületből áll, beleértve – azon a kettőn felül, ahol a vírus a legnagyobb pusztatást végezte – a Bermudai, New Yorki, Észak Új-Angliai és a Dél Új-Angliai egyházterületeket. A területen több, mint 127.000 tag van, amiből 60.000-en az Northeastern Egyházterületen, és másik 34.000 a Greater New York Egyházterületen található. 

Knight elmondta, hogy együtt gyászol azokkal a családokkal, akik elvesztették szeretteiket, ugyanakkor hálás a sok túlélőért, akik „csodálatos” módon gyógyultak meg. Elmondása szerint a gyülekezeti tagok és a vezetők sok bátorítást kaptak az egész hetes „Gyógyító Reménység” elnevezésű sorozattól a nemzetközi előadó, Dwight Nelson tolmácsolásában. Az eseményt közvetítették a közösségi médiában, ami sok nézőt vonzott New York belvárosi részéről, valamint az egész Atlantic Unió területéről is.

„Bizakodóak vagyunk, hogy Isten meg fog szabadítani minket a koronavírus támadásától,” mondta. „Csak azért imádkozunk, hogy verje vissza a Gonosz erőit és védjen meg bennünket a további csapásoktól.”

Senkit sem tisztel

Az Északkeleti Egyházterület elnöke, Daniel Honoré is azok közé tartozott, akiknek koronavírus tesztje pozitív lett. Március 27-én kiadott egy közleményt a közösségi médiában, hogy tájékoztassa a gyülekezeteket a fejleményekről.

„Márciusban fertőződtem meg a fiammal együtt, később pedig a lányom is elkapta,” írta e-mailjében válaszul a Spectrum által feltett kérdésekre. „Hála Istennek, mindannyian túléltük.”

„…Elmondhatom, hogy tűzpróbán estem át, ami arra kényszerített, hogy szembenézzek a saját halandóságommal,” tette hozzá. „…Elhatároztam, hogy nem fogok rejtőzködni. Abban a reményben osztottam meg a történetemet, hogy bátoríthatok másokat, akik ugyan ezzel a harccal néznek szembe.”

Honoré, aki még mindig lábadozik, elmondta, hogy az egyházterület legalább 59 igazoltan COVID-19-ben elhunyt személyről kapott jelentéseket különböző gyülekezetekből. Azonban azt gyanítja, hogy ennél jóval többről van szó, tekintve, hogy néhány család bizalmasan szeretné kezelni a halál okát. Azt is elmondta, hogy van továbbá egy tucatnyi ember, akik adventista gyülekezetekbe jártak az egyházterületen, formálisan azonban sosem lettek tagjai az egyháznak. 
Habár a gyülekezeteink mindenfelé megszenvedték a vírust, a legfertőzöttebb területek Brooklyn és Queens voltak. Linden, Flatbush, Hebron French, Maranatha French, Mount of Olives és a Shiloh hetednapi adventista gyülekezetekben számos áldozatot szedett, mondta Honoré. A Mount Vernon spanyolajkú gyülekezet 70 %-a megfertőződött, és egy haláleset történt.
„A vezetőink beleesnek a veszélyeztetett csoportba,” írta az e-mailben. „Ők kisebbségi és bevándorló lakosok alapbetegségekkel. Az idősebb lakosság súlyosan megfertőződött. A Hebron francia nyelvű gyülekezetben Brooklynban (többségében haiti-i közösség) 14 haláleset történt két hét alatt. Többségük idős, idősek otthonában lakó tag volt.
„A távolságtartási szabályok lehetetlenné tették a hagyományos temetések megtartását,” magyarázza. „A gyülekezeteink óvintézkedésből be lettek zárva. Néhány temetést ravatalozókban tartanak meg. A többi esetben egy egyszerű szertartás van a sírnál egy tucat emberrel, szétszórtan, 3 méter távolságra egymástól. Zoom-on is tartottunk megemlékezéseket, több száz távolsági résztvevővel.”
Ahogy emelkedtek a számok, az egyházterület elkezdte közzétenni a neveket, „In Memoriam” felirattal a közösségi médiában. Sokan, akik életüket vesztették, hosszú ideje aktívan szolgáló tagok voltak. A listán szerepelt:

A válsághelyzetre válaszul az egyházterület bevetette a közösségi szolgálati egészségügyi buszát, hogy a helyi igényeket biztosítsa és ingyenes COVID-19 tesztelést végezzen számos kerületben. New York városa jelenleg is használja a buszt, hogy tesztelést végezzenek a város hajléktalanszállóiban. Az egyházterület tisztviselői felállítottak egy COVID-19 segélyvonalat, valamint három egységet, akik újranyitási terveket és irányelveket készítenek a gyülekezetek számára.
„Az újranyitás nem egyszerűen csak annyi lesz, hogy kinyitjuk az ajtókat és felkapcsoljuk a lámpákat,” mondta Honoré. „Szigorú egészségügyi protokollokra van szükség, hogy megvédjük a tagjainkat. A célunk az, hogy olyan környezetet biztosítsunk, ahol senki nem mondhatja: ’Elkaptam a COVID-19-et az Északkeleti Egyházterület gyülekezetében.’”
Bár a halálozás magas, az egyházterület vezetői némi megkönnyebbülést éreznek. Abban reménykednek, hogy a legrosszabbat már maguk mögött hagyták, és imádkoznak mindazokért a családokért, akik elveszítették szeretteiket.
„Ahogy a statisztikai görbe laposodni kezdett, határozott mérséklődést észleltünk,” írta Honoré. „A pánik, hogy ki a következő, alább hagyott. Kaptam egy jelentést egy halálos áldozatról az elmúlt héten, szemben a válság kezdeti időszakával, amikor számos ilyen történt.”
 
Túlélni a leírhatatlant
Lloyd Scharffenberg a Greater New York Egyházterületen szolgál a COVID-19 Munkacsoport titkáraként, ami március elején alakult meg, hogy segítse a gyülekezeteket a koronavírus okozta problémák kezelésében. Az Újranyitásért felelős bizottságnak is tagja, amely azon dolgozik, hogy az egyházterület hogyan térhet vissza a normális kerékvágásba.
Scharffenberg 54 halálesetet jelentett az egyházterületen június 2 óta. Elmondta, hogy a munkatársak nem kutattak igazolt fertőzések után, azonban rengeteg gyülekezeti tagnak lett pozitív tesztje a vírusra. A Greater New York Egyházterület Főtitkára, Alonzo Smith is a fertőzöttek között volt. Hosszantartó kórházi kezelés után most már lábadozik, mondta Scharffenberg. Más gyülekezeti vezetők rokonaikat veszítették el – közöttük van Lincoln Smith, az Ebenezer Hetednapi Adventista Gyülekezet lelkipásztora Brooklynban, aki édesanyját veszítette el.
„Ez valami olyasmi, amit egyikünk sem képzelt soha,” mondta Scharffenberg a koronavírus egyházterületre gyakorolt hatásáról. „Nem csak azért, mert nem mehettünk gyülekezetbe, hanem a félelem miatt, és az életmódunk teljes megváltozása miatt.”
Blue, az Észak Bronx-i gyülekezet lekésze nem talált szavakat, amikkel teljes egészében leírhatná a traumát, amit a gyülekezete átélt, és úgy hiszi, az egyházterületen a halálozások száma jóval magasabb, mint ahogy azt becsülik. Ráadásul a három igazolt COVID-19 haláleseten felül a gyülekezetében másokat is látott, akik ebben az időszakban haltak meg, és talán fertőzöttek voltak, de sosem tesztelték őket.
„Korábban az egyik kihívás a COVID-dal kapcsolatban az volt, hogy csupán légzőszervi megbetegedésként írták le,” mondta. „A másik problémánk azon itteni emberek okán keletkezett, akik a kórházak sürgősségi osztályaira mentek. És ha már fertőzöttek voltak, halál után nem igazán tesztelték őket COVID-ra, mert annyi test érkezett be hozzájuk. Túl voltak terhelve, és igyekeztek az élőkkel foglalkozni.”
„Volt olyan időszak, amikor átlagosan 450 ember halt meg naponta (COVID-19-től) a városban,” tette hozzá. „A ravatalozók nem bírták az iramot.”


A pénzügyi hatás
Az emberi veszteségen felül a járvány negatívan érintette az egyház pénzügyeit is. Két egyházterület csökkentette a dolgozók bérét 2 és 5 % között, mondta Knight. Magához az unióhoz 18-20 %-kal kevesebb tized érkezik be és most csökkentették a költségvetésüket 1,5 millió dollárral.
„Nagyon nehéz az az élethelyzet, amit a koronavírus okozott,” mondta Knight. „Azt hiszem, a mi uniónk az Észak-Amerikai Divízió összes uniójánál jobban szenved. Hálát adunk az úrnak, hogy a NAD valamikor a múlt hónapban úgy döntött, hogy 1,5 millió dollárral segíti az uniókat a divízió területén, közvetlen adományként az egyházterületekre. minden egyházterület 25.000 dollárt kapott.”
Knight elmondása szerint nagyjából 100 ételraktár teljes időben működő élelmiszerraktár van a területen, leginkább New York belvárosi részén; az unió dolgozói most fordultak az Észak-Amerikai Divízióhoz további adományért, hogy segítsenek feltölteni a létesítményeket. Azt mondja, hogy a divízió, amely beleegyezett, hogy további segítséget nyújtson, szintén segítségért fordult a Second Harvest (Második Aratás) nevű nemzeti ételraktározó nonprofit szervezethez.
Ezen felül a divízió az Adventista Fejlesztési- és Segélyzervezethez (ADRA) fordult az unió nevében, a szervezet pedig elhatározta, hogy 150.000 dollárt biztosít nekik, mondta Knight. Mindeközben a szervezet segít egy 2,3 millió dollár értékű egészségügyi eszközöket és személyi védőfelszereléseket (PPE) tartalmazó szállítmány biztosításában, amit jövő hétre várnak.
Május 27-én az Atlantic Unió Közösségi Szolgálatok (ACS) vezetői e-mailt kaptak a NAD-tól, amelyben a részleteket közlik.
„A NAD ACS öt konténert irányított az Egyesült Államok azon városaiba, amelyek a leginkább érintettek voltak, az adventista kórházak pedig támogatják ezen erőfeszítéseket,” olvasható az e-mailben. „Annak ellenére, hogy nincs adventista kórház New York városában, elkötelezettek vagyunk abban, hogy segítsünk bármilyen egyéb forrással az Atlantic Unió területén; éppen ezért egy konténer (20 raklap egészségügyi fogyóeszköz, köztük védőfelszerelések) leszállításra kerül a Greater New York Egyházterület ACS raktárába, Bronxba. Ez több, mint 500.000 dollár értékű árut tartalmaz.”
(Alva James-Johnson egy díjnyertes újságíró, aki számos lapnál dolgozott országszerte. Egész életében hetednapi adventista volt, aktív a gyülekezetben férjével és két fiatal felnőtt gyermekével.)


(Fordította: Ócsai Boldizsár)
 
 
 
  Kérjük, továbbítsd ezt a hírlevelet barátaidnak, kollégáidnak, valamint kérd meg őket, hogy iratkozzanak fel rá.
  
  Feliratkozás  
 
 
 
 

A levél böngészőben is megtekinthető.
  
  Adatmódosítás
 
  Leiratkozás